SIKereim

2023 világbajnokság

2018-ban, Marrákesben volt az első világbajnokságom, ahova ki tudtunk menni. Az nem így sikerült, mint a mostani, sőt. Nagy csalódás volt nekem is, mivel akkor is esélyesnek predesztináltak a szervezők. A koronavírus előtt 2-3 évvel, Japánba volt kiírva ez a verseny, de 2020-ban és 2021-ben is elmaradt. Arra már sikerült megszereznem az indulási jogot, ezáltal tudtam Orlandóban elindulni. 

A harmadik kör közepén, és a kör után éreztem először, hogy megnyerhetem a világbajnokságot. Ekkor volt egy időjárási anomália. Orlandóban épp tornádóveszély volt és a szervezők nagyon fel voltak készülve erre. A harmadik körben a verseny félbeszakadt, pontosan egy ilyen tornádójelzés miatt. Nekem ekkor még négy szakasz volt hátra a harmadik körből, amit úgy kezdtem meg, hogy háromrúgásos hátrányt kellett ledolgoznom a francia versenyzővel szemben. A jelzés pillanatában a 14-es szakaszig jutottunk el, de már én vezettem előtte hárommal. Ekkor vezettem először a vb-n, de korábban nem igazán foglalkoztam az egésszel, próbáltam a játékra és csak magamra koncentrálni. Végül sikerült 3 rúgás előnnyel győzedelmeskednem. 

Video Thumbnail
Az utolsó szakasz
Video Thumbnail
Az utolsó gurítás
Video Thumbnail
Az első értékelés

2022

2022-ben már a Világbajnokságra is készülve, egy nagyon sikeres évet tudhattam magam mögött.

Újra megnyertem a magyar bajnokságot, immáron harmadszor!

Első magyarként sikerült Major versenyt nyernem Szlovákiában, a FIFG 1000 besorolású versenyen. 

A FIFG 500-as legrangosabb magyar versenyen sikerült első helyen végeznem. 

A FIFG 250-es besorolású, a szívemhez közel álló Hangya Peti emlékversenyen állhattam fel a dobogó legfelső fokára

Szlovéniában a Ptujban rendezett FIFG 500-as versenyen a dobogó harmadik fokára állhattam, ahogy a Bovecben megrendezett FIFG 250-es versenyen is. 

Csehország legrangosabb versenyén léphettem a fel a dobogó harmadik fokára. 

2020 - 2021

A 2021-es bajnokságban kettő fordulót nyertem meg

A 2021-es Sloven Opent sikerült megnyernem, egy egyik kedvenc pályámon, Ptujban. 

A 2021-es hazai rendezésű Európa Bajnokság egy különleges élmény volt számomra, nagy válogatott eseményen először versenyeztem hazai pályán. Szép győzelmeket aratva, az eddig legjobb csapat eredményt elérve az ötödik helyet szereztük meg

A nehéz visszatérés után 2021-ben sikerült megnyernem a legrangosabb magyar nemzetközi versenyt, a Traditional Footgolf Cupot. 

A 2020-as évem sajnos a térdműtétemmel, majd az azt követő hosszú rehabilitációval telt.  

A 2019/2020-as International Winter Touron hat fordulóból hármat megnyerve lettem téli bajnok. 

2019

2019-ban a tíz fordulós bajnokságban 3 fordulót megnyerve lettem másodszor magyar bajnok!

Slovenian Footgolf Open 2019-es FIFG 500-as pontozású nemzetközi versenyt nyertem meg. 

Holtversenyben lettem negyedik az első Major versenyemen. Az angliában megrendezett tornán az egyszakaszos playoff során az aktuális világelső Ben Clarke-ot, sikerült legyőznöm.

A szívemhez közel álló Szent István Kupát sikerült megnyernem, melyet hagyományosan a Hole Hunters egyesület rendezte meg.

2019-ban a Footgolf Match Play League „A” ligájának bajnoka lettem.

2019 év elején a téli bajnokság lezárásaként a csapatversenyen a Hole Hunters csapatától egy bronzéremmel tudtam elbúcsúzni.

2015 - 2018

2018-ban a tíz fordulós bajnokságban 4 fordulót megnyerve lettem először magyar bajnok!

2018-ban megnyertem a magyar nemzetközi, FIFG 500-as besorolású versenyt a Tradiotional Footgolf Cupot

2018-ban a Footgolf Match Play League „A” ligájának bajnoka lettem

2018-ban harmadik lettem a Szlovák legmagasabb rangsorolású, FIFG 500 pontos versenyen. 

2017-ben a nyolc fordulós bajnokságban egy fordulót sikerült megnyernem, szezon végén a második helyen zártam.

A 2016/2017-es International Winter Touron kettő fordulót sikerült megnyernem az öt fordulóból, amivel második helyet szereztem meg.

2016-ban kettő fordulón sikerült első helyet szereznem a nyolc fordulóból, amivel a szezon végén az abszolút második helyet szereztem meg a bajnokságban. A férfi kategóriát megnyertem. 

Legelső versenyemet 2015/2016 Hinora Winter Tour 7. fordulójában nyertem meg, majd rögtön a 8. fordulót is sikerült megnyernem.